„A hallgatásunk tette lehetővé, hogy a hatóságok hazudjanak”
A Colectiv című román dokumentumfilm húsba vágóan mutatja be, milyen következményei vannak annak, ha a korrupt egészségügy emberéletekkel játszik.
A Colectiv című román dokumentumfilm húsba vágóan mutatja be, milyen következményei vannak annak, ha a korrupt egészségügy emberéletekkel játszik.
A Netflixnél sem számítottak rá, hogy mi válik a legnépszerűbbé a kínálatukból: egy dokumentumfilm-sorozat. A Tigrisvilág már nézettségi rekordokat dönt, elmondjuk, hogy miért. Emellett a nagy streamingszolgáltatók heti tartalmai közül is ajánlunk három alkotást.
A Disney-birodalom beszállásával, majd az HBO és az NBC csatlakozásával kiteljesedik a videostreaming piaca, ahol most indul csak az igazi verseny. Az interneten keresztül akkora videotéka nyílik meg, aminek teljes megnézéséhez több emberöltő szükséges, így marad az érdeklődés szerinti válogatás.
A Watchmen dögös látvánnyal és nyers akciójelenetekkel felvértezve indított az HBO GO kínálatában. Az már biztos, hogy a kultikus képregény méltó örököse, amely szintén égető aktuálpolitikai problémákat feszeget. Ám kérdés, mit kezd a sorozattal az, aki nem ismeri a képregényes előzményeket?
Eltehetjük későbbre az epizódokat.
A Telekom 2015-ben vezette be a Magenta 1 nevű csomagját, melyben vezetékes és mobilos előfizetések vonhatók össze úgy, hogy a végösszegre jelentős kedvezményt biztosít a szolgáltató. A cég közlése szerint mára 500 ezer ügyfél kéri így, összenvonva a szolgáltatásokat. Ennek apropóján vezettek be a minap új kedvezményeket: év végéig ingyenes HBO-t és netprobléma esetén ingyenes mobilos korlátlanságot.
Ez ám az igazi szadista szolgáltatás.
Sok jég, sok tűz, és egy mindent elsöprő összecsapás – erre számíthatunk tavasszal.
A Harry Potter szülőanyjának, J.K. Rowlingnak Robert Galbraith álnéven írt bestsellerein alapuló, C.B. STRIKE című hétrészes sorozat június 1-étől lesz látható az HBO GO-n.
Május 26-tól látható az HBO GO-n és a Cinemax2-ön Török Ferenc legutóbbi filmje, a Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás és Sztarenki Dóra főszereplésével készült 1945.
Április 23-án tér vissza az HBO sci-fi sorozata.
Kár, hogy a harmadik egyben a befejező évada is a Terápiának. Közben meg mennyire jó, hogy egy magyar sorozat ilyen színvonalon, ilyen alakításokkal és sztorikkal búcsúzik el.
Fontos bejelentést tett az HBO Magyarország: a csatorna online videótára, az HBO GO mostantól közvetlenül, tehát klasszikus tévéelőfizetés nélkül is elérhető válik, és a felület új szekciójába 450 programnyi gyerektartalom is felkerült.
Az HBO GO oldalán két héttel a premier előtt látható a Drót készítőjének új sorozata, a hetvenes-nyolcvanas években játszódó Fülledt utcák, James Franco és Maggie Gyllenhaal főszereplésével.
Az HBO bejelentette, kik lesznek Dargay páciensei a sorozat utolsó évadában – bemutatjuk őket.
Októberben érkezik az HBO-ra a Terápia harmadik, egyben utolsó évada, amely az Aranyélet sikerreceptjét követve még inkább magyar környezetbe helyezi Dargay és páciensei történetét. A magyar HBO vezéralakjaival a magyar sorozatok mellett az egyre szélesebb kínálatot nyújtó HBO GO-ról és a csatorna forgatókönyv-pályázatának utóéletéről is beszélgettünk.